A Virágok, a Festékek és Én!

Kislány korom óta szeretem a virágokat, rajzolni, szedni, rendezgetni. Az érintésük, szépségük, mindig rabul ejtett, ezért is tanultam ki felnőtt koromban a virágkötészetet.

Álmaim beteljesedését a festészet adta meg. Amit a virágkötészetben nem tudtam kifejezni, azt elértem az ecsettel és a festékekkel. Évekkel ezelőtt, rámtört egy érzés, hogy festenem kell.

Főleg virág és tájképeket festek, de be, be kukkantok az emberek világába is.

Vízfestékkel kezdtem, megszerettem, mert alakítható, de vele óvatosan kell bánni, mert hamar oldódik.

Akrillal folytattam, ahol megtapasztaltam a gyors száradást, a képek hamar elkészültek, de ha hiba volt benne, javíthatatlan volt, vagy nagyon nehezen lehetet javítani.

Miután úgy éreztem, hogy készen állok egy komolyabb festékre, rátértem az olajra, és teljesen levett a lábamról.

Ha a három festéket, összehasonlítom, a vízfesték olyan, mint egy kamasz szerető, hamar oldódik, siet, könnyű vele bánni. Az akrill mint egy rideg, karrierista üzletember az aktus a lényeg, azután sietve továbbmegy. Ha megismered a gyengéit, fölébe kerülhetsz. Na de az olaj, mint egy jó, tapasztalt szerető, engedi, hogy játsszál vele, azt teszel vele, amit akarsz. Egyszerűen imádom, az illata, a színei, ahogy az ecsetem alá simul, feltölt energiával, egy új világba visz. Körülöttem megszűnik a jelen, csak a képnek élek, eggyé válok vele.

Élvezem, hogy a virág életre kel a kezem alatt, a rét kivirágzik, a fák kizöldülnek. Az elején még semmi, aztán egyre láthatóbb, egyre színesebb és egyszer csak élni kezd a kép.

A festészet már nem hobbi számomra, régóta hozzátartozik az életemhez, annak részévé vált. 

Képeimben benne van az élet, a szerelem, a vidámság, a színek buja orgiája és ÉN. Festek, mert ezzel örömet okozok magamnak és másoknak is, és ez nagyon jó.

Képeim megvásárolhatók, ha érdekel, e-mail címemen jelezd.

Szép és jó időtöltést kívánok képeim megnézéséhez!                                                                                                                    Mikó Évi

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                   

 

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                   

 

 

 

Mikó Évi